“Tapasztald, hogy továbbadhasd!” környezetnevlési ismeretek a fenntarthatóság jegyében, a fenntartható fejlődésünk érdekében. Ezek a nyári akadémia alappillérei és küldetése.
Azt a mindennapokban tapasztaljuk, hogy a mai felgyorsult világ olyan rohamosan fejlődik, újra és újra átalakul, amit szinte fel sem tudunk fogni és csak nagyon nehezen tudunk hozzá alkalmazkodni, nem csak mi emberek, hanem a bolygó minden teremtménye. Ezért nagyon fontos, hogy ez a fejlődés számunkra és a bolygó számára is fenntartható legyen, ezáltal pedig a világunk élhető maradjon.
Ennek érdekében, nélkülözhetetlen, hogy mind a fiatal nemzedék, mind pedig a már aktív embertársaink számára is eljuttassuk azokat az információkat és ismereteket, melyek az Ő szemléletüket is a helyes gondolkodás és látásmód irányába formálják. Ez a mi közös feladatunk!
Az esemény megnyitóján részt vett Dan-Megyeri Tamás szövetségünk elnöke, aki köszöntőjében kiemelte a program fontosságát és küldetését. Hangsúlyozta, hogy a folyamatosan megújuló szakmai képzések elengedhetetlenek annak érdekében, hogy pedagógusaink naprakész információkkal és folyamatosan frissülő tudással rendelkezzenek és feltudják venni a versenyt a mai felgyorsult világ által támasztott kihívásokkal.
A program első plenáris előadását Dr Szili Katalin a Miniszterelnök Főtanácsadója tartotta. Előadásában kiemelte a pedagógusok szerepét és feladatát a hosszú távon fenntartható és élhető világunk érdekében.
Az Akadémián szövetségünk több oktatóközpontjának munkatársa és vezetője is előadóként vesz részt, így Bokodiné Kovács Katalin, Molnárné Kiss Anikó és Lendvai Mária is, csakúgy mint szövetségünk Tanácsadó Testületének és az NFFT parlamenti bizottságának tagja Molnár Zoltán.





