Az Enikő Díj névadója: Dr. Szalay-Marzsó Lászlóné (Juhász Enikő) Dr. Szalay-Marzsó Lászlóné, született Juhász Enikő középiskolai tanári oklevelét 1959- ben, az ELTE TTK biológia-földrajz szakon szerezte meg. 1973-ig különböző középiskolákban biológiát és kémiát is tanított. A környezeti problémákkal való munkakapcsolata – a környezeti nevelésen keresztül – az 1965/66 években kezdődött, amikor egy évet az Amerikai Egyesült Államokban töltött, férjét kísérve, aki Ford Ösztöndíjat kapott. Alkalma volt a Berkeley-i (California) egyetemen ökológiát és a biológia-tanítás módszertanát tanulmányozni. Hazatérésük után a szerzett tapasztalatokat publikációkkal és előadások tartásával adta közre. 1973-tól az Országos Pedagógiai Intézetben a „science”, azaz a természettudományok összevont tanításával és a környezeti neveléssel foglalkozott. Felelős volt a környezeti témakörök tantervekbe kerüléséért, az iskolán kívüli környezet- és természetvédelmi tevékenységek kidolgozásáért (terepgyakorlatok, táborok tematikájának kidolgozása révén). Részt vett a Hétnyelvű Környezetvédelmi Pedagógiai Terminológiai Szótár elkészítésében. Környezet- és természetvédelmi témákban mozgófilm, videofilm, ITV-filmek és kiállítások szakanyagait készítette el, valamint forgatókönyveket írt. 1967-től folyamatosan tartott előadásokat a Tantárgypedagógiai Napokon, a Magyar Biológiai Társaság Didaktikai Szekciójában, továbbképző tanfolyamokon, TIT rendezvényeken és egyéb hazai és nemzetközi konferenciákon. Összesen mintegy 60 közleménye jelent meg. 1970 óta rendszeresen részt vett nemzetközi rendezvényeken, főként a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) konferenciáin, és 1977-ben beválasztották az IUCN Nevelési Bizottsága Elnökségébe. Az IUCN Keurópai Nevelési Albizottság elnöke volt. 1975 óta folyamatosan dolgozott az UNESCO/UNEP nevelési programjában és KGST nevelési programokban.43 1977-ben meghívták az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalba a környezeti nevelés területének gondozására. Munkája főként a környezeti nevelés koordinálása volt az oktatási rendszer különböző szintjein, valamint az IUCN programok beépítése az OKTH pedagógiával foglalkozó struktúrájába, továbbá segédkönyvek írása és szerkesztése. 1983-ban főmunkatárssá nevezték ki. Munkája elismeréseként az OKTH „Kiváló dolgozó” kitüntetésben részesítette. Az OKTH munkatársaként évente négy-öt alkalommal vett részt nemzetközi rendezvényeken, s számos hazai nemzetközi konferencia szervezője volt (1980: EDEN Szeminárium UNESCO szponzorálásával; 1983: Környezetvédelem és felsőoktatás UNESCO/IAU szponzorálásával; 1986: IUCN ÉNy- és K-európai Nevelési Albizottság közös ülése, valamint négy hazai megrendezésű KGST nevelési szakértői ülés). Környezeti oktatás témakörben országos szintű konferenciákat is szervezett (1987- Kazincbarcika, 1989- Felsőtárkány). 1988-ban létrehozták a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot, az OKTH megszűnt, Enikő pedig 1988. március 15-vel, főmunkatársként átkerült a Környezetgazdálkodási Intézet Oktatás-fejlesztési Osztályára, ahol – minisztériumi szerződések keretében – folytatta az OKTHbeli munkáját (hazai oktatóközpontok szervezése, munkájuk koordinálása, stb.). Munkája elismeréseként 1989. június 5-én, a Környezetvédelmi Világnapon „Emberi környezetért” kitüntetésben részesült. Publikációi közül ki kell emelni két könyvet. Az egyiket 1972-ben adta ki a Natura kiadó: „Grizzlymedvék, mammutfenyők és gejzirek világában” címmel. A könyvet férjével közösen írta az amerikai nemzeti parkokról. Ugyanebben a témakörben jelent meg írása a Tankönyvkiadónál (1977: Amerika: Yellowstone Nemzeti Park). Elkészítette az Európai Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Regisztere című kiadványt, valamint szerkesztője volt a Környezeti nevelés-oktatás és képzés című magyarul és angol nyelven 1990-ben megjelent KTM kiadványnak. 1990 decemberében az IUCN 18. Közgyűlése regionális tanácsossá nevezte ki minisztériumi javaslatot követően. A megtisztelő megbízatás három évre szól az IUCN Alapszabály értelmében. 1991. szeptember 1-től a KGI keretében megalakult Természetvédelmi Szolgálat helyettes vezetője lett, 1992-től 1994 júniusig a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium Oktatásszervezési Főosztály Közművelődési és Oktatás Szervezési Osztályának vezetője. Itt számos projektet 44 indított útjára, de azok megvalósulását már nem érhette meg. Súlyos betegségét nem tudta legyőzni, 1995 januárjában kísértük utolsó útjára.