KÖRNYEZET ÉS- TERMÉSZETVÉDELMI
OKTATÓKÖZPONTOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE

„ Mi vagyunk a legnagyobb hatalmú faj, amely valaha is élt ezen a Földön, de ez a a hatalom felelősséget is jelent. A mi feladatunk, hogy gondját viseljük a bolygónak és a rajta élő minden teremtménynek.”

David Attenborough

Bemutatkozás

A KOKOSZ utódja az OKTH által 1983-ban szervezett – Szalay Marzsó Enikõ és mások kezdeményezésére alakult – oktatóközponti hálózatnak. Az 1995 évi közgyûlésen határoztuk el a Szövetség létrehozását, melyet a Fõvárosi Bíróság 1996 szeptemberben jegyezte be. A Szövetség tagszervezeteinek, tagcsoportjainak száma jelenleg 92 oktatóközpont. Az egyes oktatóközpontok a szövetséghez való csatlakozásuk után is megõrizték szuverenitásukat. Így szakmai céljaik megfogalmazásában, programjaik kialakításában, környezeti, köznevelési, közmûvelodési törekvéseik megvalósításában önállóak. Az oktatóközpontok, vezetõik és tagjaik révén általában lakóhelyükön a civil szféra mozgatói is. Mivel többségükben nem bejegyzett szervezetek, a KOKOSZ biztosítja számukra azt a szervezeti hátteret, mely sok esetben a kapcsolatfelvétel lehetõségét adja.

társadalmi szerepvállalás

A KOKOSZ jelentõs részt vállal a környezeti nevelés, ismeretátadás, tudatformálás kormányzati feladataiból: 1998 óta programunk konkrét célja a terepi környezeti nevelés-oktatás szövetségen belüli szakmai koordinálása, az oktatási intézmények erdei iskolai, terepi környezeti nevelési munkájának segítése, szervezése, valamint – a nemzeti parkokkal közösen – a terepi oktatóbázisok tevékenységének szakmai tervezése, és azok mûködésében való részvétel.
A Szövetség nyitott, bárkit szívesen látunk sorainkban. Ennek feltétele, hogy vállalja mindazt, amit az elõbbiekben leírtunk, illetve biztosítani tudja az alapszabályunkban és a Szervezeti Mûködési Szabályzatunkban megfogalmazott feltételeket. A jelentkezõket a közgyüléseken hallgatjuk meg, és döntünk felvételükről. 

MINŐSÍTETT ERDEI ÓVODÁK

Nagyvisnyó

Madas László Erdészeti Erdei Iskola

Visegrád

Környei Vackor Óvoda

Környe

Templom-Zugi Erdei Óvoda és Iskola

Gyomaendrőd

Gömörszőlősi Erdei Óvoda

Obornak - Nyitnikék Erdei Iskola és Óvoda

Eszteregnye

Mókussuli Erdészeti Erdei Óvoda és Erdő Háza

Bakonya

Népi Hagyományőrző Erdei Iskola-Óvoda

Kisbajom

MINŐSÍTETT ERDEI ISKOLÁK

Hubertus Erdei Iskola

Ajka-Parádkút

Réhelyi Látogatóközpont

Dévaványa

Erdei Iskola - Nyugati Kapu Oktató és Látogatóközpont

Felsőtárkány

Hetényegyháza - Vackorvár Erdei Iskola

Kecskemét

Kikerics Erdészeti Erdei Iskola

Almamellék -Sasrét

Lepke Üdülő és Erdei Iskola Oktatóközpont

Dunapataj

Csapody István Természetiskola

Fertőújlak

Domszky Pál Erdészeti Erdei Iskola

Kemence

Kölyök Fészek Erdei Iskola

Alsómocsolád

Szuppi Ifjúsági Szálló, Erdei Iskola és Lovasudvar

Egyházaskozár

Barkós Cinege Erdei Iskola

Géberjén

Népi Hagyományőrző és Erdei Iskola

Kisbajom

Fagus Stúdió Oktatóközpont és Erdei Iskola

Bükkszentkereszt

Naprózsa Oktatási Központ

Fülöpháza

Pájer Kemping

Gyomaendrőd

LEGFRISSEBB HÍREINK

Támogatóink